További majd’ félmilliárdot vág a Közlekedési Múzeumhoz a kormány
455 millióval több támogatást adnak a beruházás előkészítésére.
455 millióval több támogatást adnak a beruházás előkészítésére.
Az állam a tervek szerint száz százalékban finanszírozni fogja, hogy 35 ezer család feje fölé napelem kerülhessen. De nem árt, ha jó állapotban van a tető, mert arra nem lehet költeni a pénzből.
Uniós támogatásnak indult a kiírás, de megelőlegezi a kormány a pénzt, amíg az Európai Bizottsággal folyik a tárgyalás a költségvetésről.
A háztartási napelemes rendszerek telepítésére is felhasználható állami támogatásoknak köszönhetően jelentősen megemelkedett az érdeklődés a megújuló energia felhasználása iránt. A megtérülési idő lerövidült, és egyre többen használják a házilag begyűjtött napenergiát az elektromos járművek töltésére is.
Három református és egy katolikus intézménynek, valamint a katolikus óvodáknak utalt ki a kormány összesen 13,4 milliárd forintot.
Nem sok diáknak kell amiatt aggódnia, hogy egy évet veszteni fog, ha nem sikerült a felvételije, mert a július végén meghirdetett reményfutamban még be lehet jutni egyetemekre.
A diósgyőrieken kívül 16 vidéki sportegyesület kap hasonló összegeket 2026-ig.
A remények szerint a biciklik kiválthatják a furgonok egy részét, amitől a városi közlekedés is javul.
A masszőrök közül csak azok adhatják be a kérelmet, akik fürdőben dolgoznak. A többieket elutasítják. A dietetikusokról pedig egész egyszerűen elfeledkeztek.
Szépen kirajzolódik az előadó-művészeti többlettámogatások listájából, milyen színház igazán fontos a kormánynak: a lovas színházak mindent visznek, a független, „kísérletező” alkotók érjék be az apróval. A most kimaradt pályázókat senki nem tájékoztatta, mire számíthatnak, és százmillióért igazgathatja az ország új színházát az államtitkár kedves intézménye.
A csok – családi otthonteremtési kedvezmény – hitel kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál, ez ráadásul a futamidő végéig ennyi is marad. Nem véletlen, hogy a családok közül mind többen igénylik az akár 15 millió forint összegű hitelt, ám gyakori, hogy nincs meg a felvételéhez a szükséges elvárt jövedelem. Persze a helyzet orvosolható adóstárs bevonásával, ám ez olyan csapdahelyzetet jelenthet, ami később még visszaüthet.
Összesen 100,9 milliárd forintot kapott a vasúttársaság az állami eszközökkel kapcsolatos projektekre, a közpénz többségében a kínai vasútra ment el.
2026-ig osztják be a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményfejlesztési támogatását.
Ha nem lehet újratárgyalni a szerződéseket, akkor az alapanyagokon és a minőségen kell spórolni - figyelmeztetnek építési vállalkozók.
Júliustól a görögkatolikusok fenntartásába kerül a sok milliárdból kistafírozott Felső-szabolcsi Kórház. Ahogy Kisvárdán semmi, ez sem független a Fidesz exminiszter képviselőjétől, Seszták Miklóstól.
A hátsókerék-hajtású legolcsóbb kivitel mozgatásáról egy 170 lóerős villanymotor gondoskodik.
Végletekig puritán utastér, faék egyszerűségű technika, szerény menetteljesítmények. Mégis komoly karrier állhat az állami támogatással igen nyomott áron kapható román-francia-kínai apró elektromos autó előtt – kipróbáltuk a 100 kilométeren 1,2 liternyi benzin árának megfelelő áramot fogyasztó új Dacia Springet.
A Lillihez hasonló betegségben szenvedők eddig szinte csak közösségi gyűjtéssel juthattak a drága gyógyszerhez.
Reggel 8-kor indult a roham, aki nem volt elég gyors, már hozzá sem fért.